Site icon hazirobotok-blog

Hogyan működik és miért éppen úgy egy iRobot Roomba?

Hogyan működik és miért éppen úgy egy irobot roomba a lakásban?

Hogyan működik és miért éppen úgy egy iRobot Roomba ( 500-600-700-800 ) a lakásban?

 

Ha eldöntöttük, hogy ilyen robotot vásárolunk- lesz ami lesz alapon -, akkor abból a szempontból megnyugodhatunk, hogy egy megbízható és egyben minőségi terméket kaptunk.
Ettől persze még lehetnek kérdések, fenntartások, aggályok amikor először működni látjuk, de ezek nagy részére már vásárlás előtt is választ kaphatunk, amennyiben hivatalos, netán egy régi múltú, profi iRobot kereskedőnél érdeklődtünk.

„Nehezen döntöttem a vásárlásról, sokat fizettem érte, most akkor úgy tegye a dolgát, ahogy elvárom tőle!”

gondolják sokan első körben és elfelejtik, hogy egy olyan eszközről van szó, ami nem pótolja és helyettesíti az embert, hanem csak segíti. Ezek nem csúcs szuper humanoid robotok, hanem kis buta beprogramozott szerkezetek, melyek képesek a jelenlétünk nélkül is megbízhatóan dolgozni bizonyos korlátok között, és itt a hangsúly a „jelenlétünk nélkül is megbízhatóan”-on van. Tehát több szabadidőt nyerhetünk.

 

Először nézzük a külsőségeket.
Kapásból észrevehetjük, hogy a robot külső paraméterei eleve meghatározzák a működési területeit. Ahová nem fér be szélességben és magasságban, onnan a kosz nem fog eltűnni magától. Ez máris egy kérdést vet fel. Ha nem tud mindent kitakarítani, akkor minek bajlódni vele, hiszen az elmaradt helyeket úgyis kézzel kell kitakarítani. Ezt a gondolatmenetet érdemes még boncolgatni. 

1) Kivétel nélkül minden háztartásban vannak olyan helyek, ahová a robot nem tud majd bemenni, nem fér el és így nem tudja végezni a dolgát. (Hivatalos statisztikák szerint ezeknek a helyeknek az aránya átlagosan kevesebb, mint 10%). Arra kell törekednünk, hogy az ilyen helyeket – amennyiben mód és lehetőség van rá – a robot számára elérhetővé tegyük.
Vegyünk egy példát. Ha van egy lábakon álló franciaágyunk, ami alá be lehet nyúlni, de az a rés csak 8 cm magas, akkor naná hogy megoldom valahogy, hogy még 1,5 centit emeljek azon az ágyon, hiszen a robotunk a 9,2 cm-es magasságával úgy már vígan beférne, és mindjárt sokkal nagyobb területet tudna kitakarítani önállóan, amivel az a 10%-os statisztika is lényegesen csökkenne.

2) Ha választani kell – csak azért, mert nincs kedvünk, vagy ha időhiányban szenvedünk -, hogy 100%-ot vagy esetleg annak a területnek csak 10%-át kellene kitakarítanunk hirtelen, akkor nem hiszem, hogy nem az utóbbira voksolnánk.

(A biztonság kedvéért, akinek még nem egyértelmű, csak lakáson belül és csak a padló tisztításáról – jelen esetben száraz porszívózásról – beszélünk. Később majd a felmosó robotok is szóba kerülnek.)

Beszéljünk egy kicsit a gyártó által hozzáadott technológiáról.

Ma az iRobot legújabb portfóliója a Roomba robotporszívók tekintetében, – több mint egy évtizedes folyamatos fejlesztés után (haditechnikai robotokat fejlesztő cégről beszélünk) -, igen magas és minőségi elvárásoknak tud megfelelni a különböző háztartásokban az egész világon.

A fentiekben, beprogramozott buta kis szerkezeteknek aposztrofáltuk e robotokat, amiket azért bőven felruháztak a lehető legmagasabb szintű problémamegoldó képességekkel, algoritmusokkal, hogy teljesen önállóan is képesek legyenek dolgozni.

Az iRobot Roomba egy tudatos logikán alapuló, összetett algoritmusok sorozata mentén, de nem szisztematikusan takarító robot (a Roomba 800-as sorozatig bezárólag).
Másodpercenként 67 alkalommal monitorozza a környezetét.
Több mint 40 beprogramozott algoritmus alapján választ útvonalat és megoldást egy adott helyzetre.
A távolság és az ütközési gyakoriság alapján számolja ki egy helyiség hozzávetőleges méretét, hogy optimalizálja a takarítás időintervallumát.
Képes teljesen automatikusan kezelni a saját töltését, úgy, hogy a munkája végeztével az infra szenzorjai segítségével megkeresi a dokkoló állomását és rácsatlakozik.
3 óra töltéssel képes több mint 2 órát dolgozni.  Az 1,5 cm-nél magasabb tárgyakon, mint például egy küszöb, már nem halad át. Nekiütközik és elfordul.

 

Ha a fentieket összegezzük, akkor a következő képletet kapjuk:

A Roomba – 800-as sorozatig bezárólag – nem tanulja meg a takarítása során az adott terület paramétereit, sem azt, hogy már kitakarított-e egy adott területet vagy sem. Ám működési elve szerint alkalmazkodik környezetéhez („iAdapt” technológia), és az adott problémás helyzettel találkozva igyekszik azt maximális tudása szerint megoldani. Ez azt jelenti, hogy megpróbál mindent alaposan körbetakarítani, valamint azt fogjuk tapasztalni, hogy működése során bizonyos területeken nem csak 1x, 2x, hanem sokkal többször is áthalad – így jobban kitakarítva azokat- ami alapvetően a hatékonyságának az egyik titka.

(Fenti tulajdonság csak a 600-700-800-as modellekre vonatkozik. Az új, 2016-ban megjelent, 900-as sorozat már szisztematikus rendszerű. Erről egy későbbi bejegyzésünkben fogunk beszámolni.)

Valamit azonban tudomásul kell vegyünk. Ugyanakkora területet, más-más otthonban – a bútorozottság és a lakás tagoltsága miatt – a Roomba másképpen fog kezelni, tehát más időintervallumokat fog használni.
A nagyobb hatékonyság érdekében, érdemes a robotot egy adott területen belül tartani és nem engedni, hogy abból kiszökhessen, majd később külön azokra a területekre is beengedni.
Különböző módon érhetjük ezt el. Csukjunk be ajtókat, használjunk virtuális falakat (virtuális falról később).
A 2 óra működés során a Roomba kb. 60-80 m2  területet tud egyszerre jól kitakarítani (helyenként többet is).
Ezért a fentiek figyelembe vételével ennek megfelelően kell döntenünk az optimális használatáról.

Folytatjuk

A Házirobotok.hu csapata

Blog

Karbantartás, Videók, & Leírások

blog

iRobot, a háztartási robotok új generációja

iRobot, a háztartási robotok új generációja Téged is biztosan megérintett a robotok világa, ha máskor nem, hát gyermekkorodban. Aztán felnőttél, de láss csodát, a robotok maradtak, sőt egyre több van belőlük, különböző fontos, vagy látszatra annyira nem fontos területén az életnek. A...

bővebben

Robotfűnyíró, a jövő kényelme a mai kertápolásban

Robotfűnyíró, a jövő kényelme a mai kertápolásban A sokat emlegetett tudomány fejlődését magad is lemérheted, ha számba veszed, milyen elektromos eszközöket, újabban pedig intelligens használati tárgyakat (telefon, tv, óra) használsz mindennapjaidban. A jövő zenéje pedig a robotika, és ez olyan...

bővebben

Robotporszívó, ami tisztán tartja a lakását

Robotporszívó, ami tisztán tartja a lakását és támogatja a családi harmóniát isSok családi békét bont meg az állandó huzavona, hogy éppen ki a soros a porszívózásban, mivel mindenki próbál tartózkodni ennek a nem túl kellemes feladatnak az ellátásától. Azonban a mai modern világban már arra is van...

bővebben

Robot bolt, ahol a robotolás már rég nem téma

Robot bolt, ahol a robotolás már rég nem téma Néhány éve még álmunkba sem gondoltuk volna, hogy a különböző háztartási gépek képesek lesznek önálló munkavégzésre is. Pedig ma már szinte természetesnek vesszük, hogy a konyharobot, a felmosó-, a feltörlő-, a porszívó robot vagy a medencetisztító...

bővebben

A takarítórobot minden terhet levesz a vállunkról

A takarítórobot minden terhet levesz a vállunkról Az újgenerációs takarítógépek egészen magas szintre emelték a takarítás művészetét, amelyről sokáig úgy gondoltuk, hogy nem lehet már überelni. Azonban a mai takarítórobot modellek teljesen megcáfolták ezt az elképzelést és messze túlszárnyalják az...

bővebben

Roomba GYIK

Roomba GYIKMegpróbáltuk összefoglalni a Roomba robotokkal kapcsolatban felmerülő, leggyakoribb kérdéseket.  1. Milyen padlófelületeken lehet használni a Roombát?   A Roomba alkalmas valamennyi padlófelület tisztítására, legyen az parketta, szőnyeg, linóleum vagy járólap. Kefemodulja...

bővebben

A Roomba élettartama.

A Roomba élettartama. Mindenki szeretné tudni egy eszköz megvásárlásakor, hogy vajon az, mennyi ideig fogja bírni mielőtt végleg használhatatlan lesz.Egy ilyen, nap mint nap, kemény megpróbáltatásokon átmenő, folyamatosan használatban levő szerkezetnél mint a Roomba, ez különösen fontos kérdés....

bővebben

Robotporszívó, ami tisztán tartja a lakását

Robotporszívó, ami tisztán tartja a lakását és támogatja a családi harmóniát isSok családi békét bont meg az állandó huzavona, hogy éppen ki a soros a porszívózásban, mivel mindenki próbál tartózkodni ennek a nem túl kellemes feladatnak az ellátásától. Azonban a mai...

Robot bolt, ahol a robotolás már rég nem téma

Robot bolt, ahol a robotolás már rég nem téma Néhány éve még álmunkba sem gondoltuk volna, hogy a különböző háztartási gépek képesek lesznek önálló munkavégzésre is. Pedig ma már szinte természetesnek vesszük, hogy a konyharobot, a felmosó-, a feltörlő-, a porszívó...

Roomba GYIK

Roomba GYIKMegpróbáltuk összefoglalni a Roomba robotokkal kapcsolatban felmerülő, leggyakoribb kérdéseket.  1. Milyen padlófelületeken lehet használni a Roombát?   A Roomba alkalmas valamennyi padlófelület tisztítására, legyen az parketta, szőnyeg, linóleum vagy...

A Roomba élettartama.

A Roomba élettartama. Mindenki szeretné tudni egy eszköz megvásárlásakor, hogy vajon az, mennyi ideig fogja bírni mielőtt végleg használhatatlan lesz.Egy ilyen, nap mint nap, kemény megpróbáltatásokon átmenő, folyamatosan használatban levő szerkezetnél mint a Roomba,...

A Roomba robotporszívó első üzembe helyezése.

A Roomba robotporszívó első üzembe helyezése. Sokszor bizonytalanok vagyunk, ha egy új technikai berendezést szeretnénk először üzembe helyezni, hogy mindent biztosan az előírásoknak megfelelően teszünk-e. Pláne, ha egy komolyabb, drágább készülékről van szó. Sajnos a...

Karbantartás a Roomba robotporszívóknál.

Karbantartás a Roomba robotporszívóknál. Rendszeresen előforduló probléma a vásárlók igen nagy százalékánál, hogy kevés, vagy egyáltalán semennyi időt nem fordítanak erre az elengedhetetlenül fontos, ráadásul igen csekély időt igénybevevő feladatra. Sokszor hajlamosak...

Webshop

Webshopunkban minden kiegészítő, szerviz alkatrész és készülék megrendelhető.

Elérhetőségünk

Telefon

+36306868786

Exit mobile version