A legfiatalabb iRobot robotporszívó család, a Roomba 800.

A legfiatalabb iRobot robotporszívó család, a Roomba 800.

 Az iRobot már a kezdetek óta óriási figyelmet fordít a fejlesztésekre a háztartási robotok terén is.
Innovatív politikájának köszönhetően a Roomba porszívórobotok, szerte a világban, még mindig vezető helyen állnak kategóriájukat tekintve.
A legújabb sorozat, a Roomba 800-as, olyan forradalmi újításokat kapott, ami tovább erősítette pozíciójában, ráadásul az egyik tagja, a 880-as, 2014-ben megkapta a „RedDot Design award” elismerő kitüntetést is.

 

Mindig azt szoktuk mondani, a különféle Roomba modelleket összevetve egymással, hogy a takarítási minőség és a teljesítmény nem igazán differenciálható közöttük, inkább az eltérő szolgáltatásukban vannak különbségek. Most mégis azt kell mondanunk, hogy a 800-as sorozatnál sikerült olyan fejlesztéseket eszközölni, aminek köszönhetően, többek között, megnövekedhetett a vákuum szívóerő is.

Az AeroForce rendszer:

Az iRobot, a 800-as sorozatnál, szakított az eddigi keferendszerével – ami kezdetektől jellemezte a Roomba robotokat – és kifejlesztette a jelenlegit, ami egymással szembe forgó, két, speciális gumihengeren alapszik.
Ahhoz, hogy jobban megértsük ennek jelentőségét, össze kell vetni a régebbi modellek technológiájával.

Kezdetektől, egészen az 500-as sorozatig:
Kefemodul: Egymással szembe forgó, 1 db sörte kefe + 1 db gumihenger, kiálló lapátokkal.
Vákuumhatás: Nem a kefe hengereken keresztül, hanem egy különálló hosszanti résnél keletkezett.

A 600, 700-as sorozatnál:
Kefemodul: Egymással szembe forgó, 1 db sörte kefe + 1 db gumihenger, kiálló lapátokkal.
Vákuumhatás: A kefe hengereken keresztül történik. ( A különálló hosszanti rést megszüntették)

A 800-sorozatnál:
Kefemodul: Egymással szemben forgó, szorosabban összekapaszkodó, 2 db speciális gumihenger
Vákuumhatás: A 2 db gumihengeren keresztül történik.

Fentiekből, logikusan azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ott ahol a levegőnek nagyobb ellenálláson keresztül kell áthaladnia, nagyobb vákuum is képződik.
Ráadásul a 800-as sorozat vákuummotorja – az eddigiekhez képest – kapott egy újfajta hűtőventillátort, ami lényegesen növelte hatékonyságát.
Ehhez párosul még egy nagyobb portartály is.
Az eredmény: 50 % nagyobb szívóhatás a régebbi modellekhez képest.
Ezt nevezték el AeroForce rendszernek

Új Xlife akkumulátor.

A Roomba felszereltségéhez tartozik – az 500-as sorozat óta – egy 3000 mAh NiMH akkumulátor, ami a robot erőforrása.
A jelenlegi 800-as sorozatnak is ez az alapfelszereltsége, legalábbis a leadott teljesítményben nincs változás. Azonban a módosított celláknak köszönhetően, az akkumulátor több feltöltési ciklust bír elviselni mint az elődei, amíg teljesen használhatatlanná nem válik.
Az iRobot azt mondja, hogy ez legalább 50%-al hosszabb élettartamot jelent az akkumulátornak, mint eddig.
Az eddigi sokéves tapasztalatunk szerint a Roomba akkumulátorok kb. 2 évet bírtak, rendeltetésszerű használat esetén.
A mostani Xlife akkumulátoroknak, a fentiek szerint, kb. 3 – 3,5 évet kellene bírniuk. Mivel azonban, csak most a 800-as sorozattal együtt jelent meg, ezért még minimum 2 évet kell várni, hogy ez beigazolódjon.

Összegezzük a 800-as sorozat előnyeit, elődeihez képest:
–    AeroForce technológia.
–    50 %-al nagyobb szívóhatás.
–    A forgó gumihengereken – speciális kialakítása és anyaga miatt – kevésbé maradnak rajta a különféle szennyeződések, így könnyebb karbantartani őket.
–    Halkabb működés
–    Nagyobb és hatékonyabb portartály, az eddigieknél nagyobb felületű HEPA szűrővel.
–    Hosszabb élettartamú Xlife akkumulátor.
–    Egyedi dizájn. A Roomba 880-as a 2014-es „Red Dot Design Award” győztes terméke lett.

Természetesen a 800-as sorozat rendelkezik jelenleg a legnagyobb innovációval, de ez nem azt jelenti, hogy a 600 és 700-as sorozatok közül ne lehetne bátran és jó szívvel válogatni.

A Házirobotok.hu csapata

Blog

Karbantartás, Videók, & Leírások

blog

Megújult az iRobot Home applikáció

Megújult az iRobot Home applikáció

Megújult az iRobot Home applikációAz iRobot Home applikáció módosult 2020 augusztus 25-én. A design teljes átalakuláson ment végbe. Hogy ez a változás milyen eredményeket ért el azt a következő cikkünkben részletezzük.Alapvetően az új design hasonlít a widget kinézethez. A főoldalon látjuk a...

bővebben
iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?

iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?

iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?Az iRobot Home applikáció segítségével nagyon sok funkciót, beállítást tudunk eszközölni annak megfelelően hogy milyen modellt használunk a lakásunkban. Vannak olyan funkciók melyek már meghaladják az applikáció tudását. Ha csörög a telefonunk és a...

bővebben
Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon?

Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon?

Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon? Buli van :-)Elmentünk otthonról és a robotporszívónk önállósította magát - immár nem először. Vajon mit csinál, amikor nem vagyunk a lakásban? Házibulit tart vagy romantikus filmet néz a kenyérpirítóval? Erre a kérdésre keressük a választ egy...

bővebben
iRobot Home applikáció beállítása-beüzemelése

iRobot Home applikáció beállítása-beüzemelése

Wi-Fi beállítási leírás, avagy hogyan kell beüzemelni az iRobot Home applikációt?Egy két modell kivételével, már a legtöbb iRobot robot , okos telefonunk segítségével már a Wi-fi hálózatunkhoz csatlakoztatható. Ennek két előnye is van. Az egyik, hogy a sikeres csatlakozás után – a „Felhőn”...

bővebben
Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját!

Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját!

Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját! Eltünt Robi!Ma reggeli után arra lettem figyelmes, hogy az iRobot Roomba robotporszívóm eltünt. Biztos nyitva hagytam a lakásom ajtaját és ekkor szökött ki, de vajon hova tünhetett? Elindultam a városba megkeresni Robit. Voltam a parkban, a sétáló utcán,...

bővebben
iRobot Home applikáció-Wi-Fi térkép

iRobot Home applikáció-Wi-Fi térkép

iRobot Home applikáció-Wi-Fi térképKorábban kaptunk belső információt hogy az iRobot Home applikációban megtalálható lesz a lakásunk Wi-Fi- térképe.Ez mire jó? Van értelme?Természetesen a napi használatban nincs, de gondoljunk bele, milyen eszközzel lehet kideríteni ha be akarjuk bizonyítani hogy...

bővebben
Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó

Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó

Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó!Lassan egy fél éve hogy az iRobot bejelentette hogy megjelenik az iRobot Roomba új robotporszívója. A készüléket olyan tulajdonságokkal ruházták fel mint a sarokkefe, a széles tisztítóhenger, vagy a készülék tetején kivehető szennyeződés gyűjtő...

bővebben
iRobot Home alkalmazás – beállítások, újdonságok

iRobot Home alkalmazás – beállítások, újdonságok

iRobot Home alkalmazás - beállítások, újdonságokAz iRobot Home applikáció segítségével a mobiltelefon ikonnal ellátott "Okos robotporszívó"készülékek vezérlését, beállítását, programozását, felügyeletét és programozását végezhetjük el. Mely modellekkel vezérelhető az iRobot Home alkalmazás? iRobot...

bővebben

Webshop

Webshopunkban minden kiegészítő, szerviz alkatrész és készülék megrendelhető.

Elérhetőségünk

Telefon

+36306868786

Pin It on Pinterest

Share This