Sok típus közül nem nehéz választani, ha világos a rendszer működési elve és tudjuk, mit akarunk.

Térjünk vissza az iRobot Roomba porszívórobotokhoz.

Akik eddig követték az iRobot fejlődését, azok láthatták – akik nem azoknak most elmondjuk -, hogy a porszívórobotok tekintetében, mindig óriási típusválaszték mutatkozott. Szerintünk sokszor több is, mint amennyire szükség lett volna.

Természetes, hogy egy gyártónak mindig megvan a maga elképzelése a termékválaszték kialakításánál. És az is természetes, hogy a döntést különböző marketingfogások is befolyásolhatják. Azonban mindenképpen fontos látni, hogy a Roomba első forgalomba hozatala, a gyártó hazájában – az USA-ban – történt. Az első tapasztalatok, és azok elemzése után kialakított értékelések – melyek később a további portfóliókat eredményezték – egy olyan fogyasztói társadalom szokásain alapultak, melyek egész más gazdasági környezetben keletkeztek, mint amilyen az európai volt. Így nem nehéz elképzelni, hogy az európai bevezetés után teljesen más jellegű kérdések, igények és elvárások fogalmazódtak meg a fogyasztók részéről a termékkel kapcsolatban. Például Európában az ilyen termékekre a hosszabb távú szavatossági igény mindig is sokkal nagyobb volt. Legalábbis Magyarországon biztos. Egy kis időbe és innovációba telt, amíg a Roomba teljesen vállalható lett kereskedői szemmel is hazánkban. 2007-2008-tól a legmegbízhatóbb –már akkor is és az óta is folyamatosan piacvezető – márka maradt az egész világon a porszívórobotok kategóriájában. Ma kijelenthetjük, nem bántuk meg, hogy e termék mögé álltunk kereskedőként és biztosan állítjuk, hogy garantált a siker a fogyasztói oldalon is.

Válogatva a Roomba típusai között, mindenképpen le kell szögeznünk azt a tényt, hogy a viselkedésükben, a takarítás minőségében illetve a teljesítményükben egyiknél sincs különbség. (Kivéve a 2016-ban megjelent 900-as sorozatot, mely egyben szisztematikus rendszerű. Erröl egy későbbi bejegyzésünkben beszámolunk. )
Akkor miben?
Mindenképpen az általuk opcionálisan nyújtott, vagy kiegészítőkben hozzáadott hasznos, praktikus és kényelmi szolgáltatásokban.
Hogy segítsünk azoknak, akik a választás dilemmájával küzdenek, megpróbálunk egy pár ilyen opciót felvázolni.
(Mivel a web áruházunkban minden típus mellett ott vannak ezek az opciók leírva, ezért egyszerűen beazonosíthatóak, melyeket itt csak általánosságokban jelzünk.)

Mindenképpen hasznos a választás előtt, lakásunkat felmérni, körbejárni, megnézni a fizikális adottságokat és utána hozzátenni a saját kényelmi elképzeléseinket.

Minden Roombának kivétel nélkül alapfelszereltsége egy dokkoló állomás, ahol a robot töltődik. Saját maga visszatalál a töltőállomására.

Igazából három fő kategóriát különböztethetünk meg a Roomba esetében:

1)    Az alap modell. Egyszerű a használata. Oda kell menni hozzá, lehajolni, megnyomni egy gombot és a robot már teszi is a dolgát. A munka végeztével hazatalál és feltölti magát. Nekünk csak a portartályt kell majd ürítenünk és a robotot újraindítani, ha szükséges.

2)    Önállóan is indulni képes modell. Itt már nincs szükség a robothoz közvetlenül odamenni az indítás miatt, sőt nem is kell, hogy otthon legyünk. Egy előre – akár a hét minden napjára, külön-külön bármely időpontra – beprogramozott indítási opcióval tud többet az alapnál.

3)    Szobáról – szobára navigáló modell. Ennél a robotnál, már beépítettek egy rádió frekvenciás modult, ami a hozzáadott speciális virtuális falak segítségével képes szobáról-szobára navigáltatni a robotot, így hatékonyabban és gyorsabban végez egy adott helyiséggel.

És természetesen ezeken a kategóriákon belül is vannak még robotok, melyeket a hozzáadott kiegészítők, tartozékok különböztetnek meg. Például, különféle virtuális falak, speciális távirányítók, szűrők, kefék, stb.

(Fenti kategóriák csak a 600-700-800-as modellekre vonatkozik. Az új, 2016-ban megjelent, 900-as sorozat már szisztematikus rendszerű. Erről egy későbbi bejegyzésünkben fogunk beszámolni.)

Folytatjuk

A Házirobotok.hu csapata

Blog

Karbantartás, Videók, & Leírások

blog

Medencetisztítás másképp!

Medencetisztítás másképp!

Medencetisztítás másképp!Volt már olyan hogy a kültéri medencéjében órákig próbálta a szennyeződést, homokmaradványt kitisztítani? A Dolphin E10 medencerobottal és egy hozzá vásárolt 20 mikronos szűrővel az egyik vásárlónknak sikerült. Telefonon kaptam a felkeresést, miszerint a kültéri medencében...

bővebben
Ha megvolt a porszívózás jöhet a feltörlés!

Ha megvolt a porszívózás jöhet a feltörlés!

Ha megvolt a porszívózás, jöhet a feltörlés!A feltörlő robotok, ahogy nevükben is szerepel, csak törölnek. Teszik ezt szárazon és nedvesen egyaránt, ha szükséges. A nedves törlés, azonban távolról sem helyettesíti a felmosást. Tipustól függően vagy mikroszálas kendővel, vagy eldobható törlőpaddal...

bővebben
Roomba 900-as sorozat

Roomba 900-as sorozat

Roomba 900-as sorozatHa eddig dícsértük az iRobot porszívórobotokat - már pedig azt tettük -, akkor a 900-as sorozatot a 2016-os magyarországi megjelenésével egyenesen csodáljuk. Az eddigi random takarítást (ami nem feltétlen jelent rosszat) felváltotta a szisztematikus takarítási algoritmus,...

bővebben
Robotfűnyiró, a szorgalmas és precíz kiskertész

Robotfűnyiró, a szorgalmas és precíz kiskertész

Robotfűnyíró, a szorgalmas és precíz kiskertész  A frissen nyírt fű illatához és a gondozott kert látványához nincsen fogható, de sajnos a mai rohanó világ sokszor elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy kiélvezhessük ezt a természet adta élményt, mert egyszerűen nincs idő a nyugodt és alapos...

bővebben
iRobot múzeum a bemutatótermünkben!

iRobot múzeum a bemutatótermünkben!

iRobot múzeum a bemutatótermünkben!Egy kis betekintés az iRobot Roomba robotporszívók fejlődéséről.  Most megmutatjuk, hogy mit gyűjtöttünk össze az első 10-év fejlesztéseiről.2002-ben jelent meg az első iRobot Roomba robotporszívó, mely az "Original" vagy "Silver"névre hallgatott.Miért volt ez...

bővebben
Kedves TECHZILLA!

Kedves TECHZILLA!

Kedves TECHZILLA! Kedves Techzilla! Olvasom a Blog-ot!Nagyon sajnálom hogy erre az érzésre jutottál, de azért a kommenteket légyszi vedd figyelembe.Nagyon sok ügyfelünknek robotporszívója biztosítja a napi porszívózást, van aki el sem tudja képzelni nélküle a lakás tisztán tartását. Sőt azt kell...

bővebben

Mikor érdemes cserélni az akkumulátort?

Mikor érdemes cserélni az akkumulátort? Az iRobot takarítórobotok akkumulátorainak élettartama is véges, ahogyan azt más - akkumulátorral üzemelő - műszaki terméknél is megszokhattunk már.   Az iRobot takarítórobotok akkumulátorainak élettartama is véges, ahogyan azt más - akkumulátorral...

bővebben

Takarítórobot remek funkciókkal

Takarítórobot remek funkciókkalHa mindig is szerettél volna otthonodba egy olyan robotot, amely segít a takarításban, akkor itt a tökéletes lehetőség arra, hogy beszerezz egyet a robot boltból.   Manapság már rengeteg lehetőséged van, ha egy ötletes, hatékony és megbízható takarítórobot...

bővebben

A robot boltban érdekes berendezéseket találhatsz

A robot boltban érdekes berendezéseket találhatszNyár van és van egy hatalmas kerted, amelyben nem kevés megnövekedett fű található. Ha nincs kedved kézi fűnyíróval órákat tölteni a kert gondozásával, akkor a robot bolt neked lett kitalálva.   Az üzletben számos olyan önműködő eszközt...

bővebben

Webshop

Webshopunkban minden kiegészítő és készülék megrendelhető.
Szerviz alkatrészek a Budapesti szervizünkben kapható.

Hibabejelentés

Vidéki ügyfeleink részére futárszolgálat igénylése a következő linken igényelehető.
Futárszolgálat ára: 4000Ft(oda-vissza)

Elérhetőségünk

Telefon

+36302142426

Üzletünk: iRobot Szerviz
START-METÁL Plus Kft
1149 Budapest Egressy út 96-98

Pin It on Pinterest

Share This