Egy kicsit mélyebben, a Roomba ( 700 – 800 ) kategóriát boncolgatva. (II)
Folytassuk előző témánkat – csak bizonyos Roomba modellek által nyújtott – olyan szolgáltatással, mely optimális feltételek esetén, képes úgy navigálni a robotot, hogy teljesen önállóan, kézi segítség nélkül, bejárja akár az egész lakást.
Ez a szobáról-szobára navigálás opció.
Már említettük, hogyan lehet sima virtuális fal (falak) segítségével, a lakás csak egy bizonyos területén belül működtetni a robotot úgy, hogy egyéb helyiségtől távol tartsuk.
Erre néha azért van szükség – bizonyos lakásoknál, például egy nagyobb terület takarítása közben -, hogy a robot ne tudja azt elhagyni még mielőtt teljesen végezne azzal, csak azért, mert éppen nyitva van egy ajtó, ahol kiszökhetne, és így a lakás egy másik helyiségének takarításába kezdene.
Ami éppen nem akkora probléma, csak figyelembe véve az akkumulátor kapacitását, előfordulhat, hogy 1 ciklus ledolgozása után – úgy akár minden helyiségben – kimaradhatnak takarítatlan területek.
Amennyiben használtunk virtuális falat (vagy ajtókat csuktunk be), akkor mindezt célirányosan tettük, és így a lakás egyik fele teljesen, míg a másik fele egyáltalán nem lett kitakarítva, de azt a 2. ciklus során fogjuk majd elvégeztetni a robottal.
Amennyiben ez nagyjából érthető, akkor már könnyebben el tudjuk dönteni, hogy az a szolgáltatás, amit a következő kategóriánál már pluszba kapunk, az éppen mennyire szükséges számunkra.
Ez nem más, mint a – Szobáról-szobára navigálás opció.
Mielőtt elmélyülnénk ennek magyarázatába, van egy fontos tudnivaló.
Csak bizonyos Roomba modellek tudják ezt a funkciót (ezekbe egy rádiófrekvenciás modul került beépítésre, ami a többibe nem), illetve a hozzájuk adott speciális virtuális falak (világítótornyok) sem egyeznek meg a sima virtuális falakkal.
És még egy nagyon fontos információ. Amennyiben a lakásban, az ajtóknál, hagyományos – 1,5 cm magas – küszöb van, akkor ezt a funkciót nem tudjuk működtetni! (A manapság gyakran használatos, íves, burkolatváltó nem akadály)
Az alábbi Magyarországon forgalmazott modellek tudták/tudják ezt a funkciót:
Roomba 560, 562, 580, 581, 625, 780, 790, 880
Ahogy említettük, ehhez a funkcióhoz szükségesek a készülékekhez adott Világítótorony/Virtuális falak.(Darabszámuk eltérő lehet a modellek tekintetében és max. 4 db-ig érdemes bővíteni őket ha szükséges)
Ezek a tornyok 2 állású kapcsolóval rendelkeznek, melyek segítségével választható, hogy csak virtuális falként, vagy navigációként működjenek.
Előbbi, csak akadály a Roombának, az utóbbi, akadály + ajtó.
Navigáció esetén a Roomba időkorlátra dolgozik és max. 25-25 perc elteltével fog a falak segítségével egyik szobából a másik szobába átmenni.
Egy példával mindig egyszerűbb illusztrálni valamit.
Vegyünk 4 helyiséget: A, B, C, D
Az „A” helységben van a Roomba dokkolója, amin a robot éppen pihen (töltödik)
Tegyünk le 3 tornyot – kapcsoljuk mindegyiken a kapcsolót „Lighthouse” (Világítótorony) állásba –
A – B (1. torony)
B – C (2. torony)
C – D (3. torony)
helységek közé, az átjáróba.
A robot a megadott időben elindul és végzi a dolgát, tehát takarít, ide-oda járkál az „A” helyiségben. Elhagyni nem tudja azt, mert az 1-es torony útját állja. A fent említett kapcsoló állás miatt pedig, a robot tudja, hogy időkorlátra kell dolgoznia. Ez azt jelenti, hogy maximum 25 perc áll rendelkezésére, utána neki tovább kell állnia. Ez idő leteltével, amikor az 1-es toronyhoz közelebb kerül, megkéri azt, hogy szüntesse meg az infra akadályt, hogy átmehessen. A torony engedelmeskedik, és valóban átengedi a robotot, ám ahogy az áthaladt, nyomban visszazár, csapdába ejtve a robotot immár a „B” helyiségbe. Így Roombánk kénytelen itt is jól kitakarítani, mert csak max. 25 perc után kérheti meg a 2-es tornyot arra, hogy ugyan már engedje tovább. (Megjegyezzük, a Roomba elég okos ahhoz, hogy tudja, két torony közül éppen melyikkel is kell beszélgetnie).
Szóval a 2-es is engedelmeskedik, átengedi, majd visszazár, így robotunk máris a következő a „C” helyiségben gályázik.
Majd utoljára a 3-as torony is ugyan ezt teszi.
Amikor a Roomba a „D” helyiséggel is végzett, fordított sorrendben, ahogy jött, szépen visszanavigáltatja magát az „A” helységbe, megkeresi az otthonát (a dokkoló állomást), és a feltöltődése után türelmetlenül várja a következő kalandját.
Nekünk, csak annyi a dolgunk, hogy portartályát, még a következő indulása előtt kiürítsük, hogy tisztán végezhesse munkáját.
Hát ilyen egyszerű.
Ez az általános elv, ahogyan e funkció működik. Azonban minden lakás más elosztású, egyedi kialakítású. Érdemes vásárlás előtt elbeszélgetni a kereskedővel, hogy az adott környezetre hogyan is optimalizálható ez a funkció, ha úgy döntöttünk ez kell nekünk.
A Házirobotok.hu csapata
Blog
Karbantartás, Videók, & Leírások
blog
Medencetisztítás másképp!
Medencetisztítás másképp!Volt már olyan hogy a kültéri medencéjében órákig próbálta a szennyeződést, homokmaradványt kitisztítani? A Dolphin E10 medencerobottal és egy hozzá vásárolt 20 mikronos szűrővel az egyik vásárlónknak sikerült. Telefonon kaptam a felkeresést, miszerint a kültéri medencében...
Ha megvolt a porszívózás jöhet a feltörlés!
Ha megvolt a porszívózás, jöhet a feltörlés!A feltörlő robotok, ahogy nevükben is szerepel, csak törölnek. Teszik ezt szárazon és nedvesen egyaránt, ha szükséges. A nedves törlés, azonban távolról sem helyettesíti a felmosást. Tipustól függően vagy mikroszálas kendővel, vagy eldobható törlőpaddal...
Roomba 900-as sorozat
Roomba 900-as sorozatHa eddig dícsértük az iRobot porszívórobotokat - már pedig azt tettük -, akkor a 900-as sorozatot a 2016-os magyarországi megjelenésével egyenesen csodáljuk. Az eddigi random takarítást (ami nem feltétlen jelent rosszat) felváltotta a szisztematikus takarítási algoritmus,...
Robotfűnyiró, a szorgalmas és precíz kiskertész
Robotfűnyíró, a szorgalmas és precíz kiskertész A frissen nyírt fű illatához és a gondozott kert látványához nincsen fogható, de sajnos a mai rohanó világ sokszor elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy kiélvezhessük ezt a természet adta élményt, mert egyszerűen nincs idő a nyugodt és alapos...
iRobot múzeum a bemutatótermünkben!
iRobot múzeum a bemutatótermünkben!Egy kis betekintés az iRobot Roomba robotporszívók fejlődéséről. Most megmutatjuk, hogy mit gyűjtöttünk össze az első 10-év fejlesztéseiről.2002-ben jelent meg az első iRobot Roomba robotporszívó, mely az "Original" vagy "Silver"névre hallgatott.Miért volt ez...
Kedves TECHZILLA!
Kedves TECHZILLA! Kedves Techzilla! Olvasom a Blog-ot!Nagyon sajnálom hogy erre az érzésre jutottál, de azért a kommenteket légyszi vedd figyelembe.Nagyon sok ügyfelünknek robotporszívója biztosítja a napi porszívózást, van aki el sem tudja képzelni nélküle a lakás tisztán tartását. Sőt azt kell...
Mikor érdemes cserélni az akkumulátort?
Mikor érdemes cserélni az akkumulátort? Az iRobot takarítórobotok akkumulátorainak élettartama is véges, ahogyan azt más - akkumulátorral üzemelő - műszaki terméknél is megszokhattunk már. Az iRobot takarítórobotok akkumulátorainak élettartama is véges, ahogyan azt más - akkumulátorral...
Takarítórobot remek funkciókkal
Takarítórobot remek funkciókkalHa mindig is szerettél volna otthonodba egy olyan robotot, amely segít a takarításban, akkor itt a tökéletes lehetőség arra, hogy beszerezz egyet a robot boltból. Manapság már rengeteg lehetőséged van, ha egy ötletes, hatékony és megbízható takarítórobot...
A robot boltban érdekes berendezéseket találhatsz
A robot boltban érdekes berendezéseket találhatszNyár van és van egy hatalmas kerted, amelyben nem kevés megnövekedett fű található. Ha nincs kedved kézi fűnyíróval órákat tölteni a kert gondozásával, akkor a robot bolt neked lett kitalálva. Az üzletben számos olyan önműködő eszközt...
Ha megvolt a porszívózás jöhet a feltörlés!
Ha megvolt a porszívózás, jöhet a feltörlés!A feltörlő robotok, ahogy nevükben is szerepel, csak törölnek. Teszik ezt szárazon és nedvesen egyaránt, ha szükséges. A nedves törlés, azonban távolról sem helyettesíti a felmosást. Tipustól függően vagy mikroszálas...
Roomba 900-as sorozat
Roomba 900-as sorozatHa eddig dícsértük az iRobot porszívórobotokat - már pedig azt tettük -, akkor a 900-as sorozatot a 2016-os magyarországi megjelenésével egyenesen csodáljuk. Az eddigi random takarítást (ami nem feltétlen jelent rosszat) felváltotta a...
Robotfűnyiró, a szorgalmas és precíz kiskertész
Robotfűnyíró, a szorgalmas és precíz kiskertész A frissen nyírt fű illatához és a gondozott kert látványához nincsen fogható, de sajnos a mai rohanó világ sokszor elveszi tőlünk a lehetőséget, hogy kiélvezhessük ezt a természet adta élményt, mert egyszerűen nincs idő...
iRobot múzeum a bemutatótermünkben!
iRobot múzeum a bemutatótermünkben!Egy kis betekintés az iRobot Roomba robotporszívók fejlődéséről. Most megmutatjuk, hogy mit gyűjtöttünk össze az első 10-év fejlesztéseiről.2002-ben jelent meg az első iRobot Roomba robotporszívó, mely az "Original" vagy...
Kedves TECHZILLA!
Kedves TECHZILLA! Kedves Techzilla! Olvasom a Blog-ot!Nagyon sajnálom hogy erre az érzésre jutottál, de azért a kommenteket légyszi vedd figyelembe.Nagyon sok ügyfelünknek robotporszívója biztosítja a napi porszívózást, van aki el sem tudja képzelni nélküle a lakás...
Mikor érdemes cserélni az akkumulátort?
Mikor érdemes cserélni az akkumulátort? Az iRobot takarítórobotok akkumulátorainak élettartama is véges, ahogyan azt más - akkumulátorral üzemelő - műszaki terméknél is megszokhattunk már. Az iRobot takarítórobotok akkumulátorainak élettartama is véges, ahogyan...
Takarítórobot remek funkciókkal
Takarítórobot remek funkciókkalHa mindig is szerettél volna otthonodba egy olyan robotot, amely segít a takarításban, akkor itt a tökéletes lehetőség arra, hogy beszerezz egyet a robot boltból. Manapság már rengeteg lehetőséged van, ha egy ötletes, hatékony...
A robot boltban érdekes berendezéseket találhatsz
A robot boltban érdekes berendezéseket találhatszNyár van és van egy hatalmas kerted, amelyben nem kevés megnövekedett fű található. Ha nincs kedved kézi fűnyíróval órákat tölteni a kert gondozásával, akkor a robot bolt neked lett kitalálva. Az üzletben számos...
iRobot, a háztartási robotok új generációja
iRobot, a háztartási robotok új generációja Téged is biztosan megérintett a robotok világa, ha máskor nem, hát gyermekkorodban. Aztán felnőttél, de láss csodát, a robotok maradtak, sőt egyre több van belőlük, különböző fontos, vagy látszatra annyira nem fontos...
Porszívó robot, azoknak akiknek nem jön be a piszkos munka
Porszívó robot, azoknak akiknek nem jön be a piszkos munka Ha megkérdezne valaki, melyik az a házimunka, amelyet legjobban utálsz, minden bizonnyal előkelő helyen végezne a porszívózás. Ennél unalmasabb, monotonabb házi munka elég kevés van, a baj csak annyi vele,...
Webshop
Webshopunkban minden kiegészítő, szerviz alkatrész és készülék megrendelhető.
Elérhetőségünk
Telefon
+36306868786