Egy kicsit mélyebben, a Roomba ( 700 – 800 ) kategóriát boncolgatva. (II)
Folytassuk előző témánkat – csak bizonyos Roomba modellek által nyújtott – olyan szolgáltatással, mely optimális feltételek esetén, képes úgy navigálni a robotot, hogy teljesen önállóan, kézi segítség nélkül, bejárja akár az egész lakást.
Ez a szobáról-szobára navigálás opció.
Már említettük, hogyan lehet sima virtuális fal (falak) segítségével, a lakás csak egy bizonyos területén belül működtetni a robotot úgy, hogy egyéb helyiségtől távol tartsuk.
Erre néha azért van szükség – bizonyos lakásoknál, például egy nagyobb terület takarítása közben -, hogy a robot ne tudja azt elhagyni még mielőtt teljesen végezne azzal, csak azért, mert éppen nyitva van egy ajtó, ahol kiszökhetne, és így a lakás egy másik helyiségének takarításába kezdene.
Ami éppen nem akkora probléma, csak figyelembe véve az akkumulátor kapacitását, előfordulhat, hogy 1 ciklus ledolgozása után – úgy akár minden helyiségben – kimaradhatnak takarítatlan területek.
Amennyiben használtunk virtuális falat (vagy ajtókat csuktunk be), akkor mindezt célirányosan tettük, és így a lakás egyik fele teljesen, míg a másik fele egyáltalán nem lett kitakarítva, de azt a 2. ciklus során fogjuk majd elvégeztetni a robottal.
Amennyiben ez nagyjából érthető, akkor már könnyebben el tudjuk dönteni, hogy az a szolgáltatás, amit a következő kategóriánál már pluszba kapunk, az éppen mennyire szükséges számunkra.
Ez nem más, mint a – Szobáról-szobára navigálás opció.
Mielőtt elmélyülnénk ennek magyarázatába, van egy fontos tudnivaló.
Csak bizonyos Roomba modellek tudják ezt a funkciót (ezekbe egy rádiófrekvenciás modul került beépítésre, ami a többibe nem), illetve a hozzájuk adott speciális virtuális falak (világítótornyok) sem egyeznek meg a sima virtuális falakkal.
És még egy nagyon fontos információ. Amennyiben a lakásban, az ajtóknál, hagyományos – 1,5 cm magas – küszöb van, akkor ezt a funkciót nem tudjuk működtetni! (A manapság gyakran használatos, íves, burkolatváltó nem akadály)
Az alábbi Magyarországon forgalmazott modellek tudták/tudják ezt a funkciót:
Roomba 560, 562, 580, 581, 625, 780, 790, 880
Ahogy említettük, ehhez a funkcióhoz szükségesek a készülékekhez adott Világítótorony/Virtuális falak.(Darabszámuk eltérő lehet a modellek tekintetében és max. 4 db-ig érdemes bővíteni őket ha szükséges)
Ezek a tornyok 2 állású kapcsolóval rendelkeznek, melyek segítségével választható, hogy csak virtuális falként, vagy navigációként működjenek.
Előbbi, csak akadály a Roombának, az utóbbi, akadály + ajtó.
Navigáció esetén a Roomba időkorlátra dolgozik és max. 25-25 perc elteltével fog a falak segítségével egyik szobából a másik szobába átmenni.
Egy példával mindig egyszerűbb illusztrálni valamit.
Vegyünk 4 helyiséget: A, B, C, D
Az „A” helységben van a Roomba dokkolója, amin a robot éppen pihen (töltödik)
Tegyünk le 3 tornyot – kapcsoljuk mindegyiken a kapcsolót „Lighthouse” (Világítótorony) állásba –
A – B (1. torony)
B – C (2. torony)
C – D (3. torony)
helységek közé, az átjáróba.
A robot a megadott időben elindul és végzi a dolgát, tehát takarít, ide-oda járkál az „A” helyiségben. Elhagyni nem tudja azt, mert az 1-es torony útját állja. A fent említett kapcsoló állás miatt pedig, a robot tudja, hogy időkorlátra kell dolgoznia. Ez azt jelenti, hogy maximum 25 perc áll rendelkezésére, utána neki tovább kell állnia. Ez idő leteltével, amikor az 1-es toronyhoz közelebb kerül, megkéri azt, hogy szüntesse meg az infra akadályt, hogy átmehessen. A torony engedelmeskedik, és valóban átengedi a robotot, ám ahogy az áthaladt, nyomban visszazár, csapdába ejtve a robotot immár a „B” helyiségbe. Így Roombánk kénytelen itt is jól kitakarítani, mert csak max. 25 perc után kérheti meg a 2-es tornyot arra, hogy ugyan már engedje tovább. (Megjegyezzük, a Roomba elég okos ahhoz, hogy tudja, két torony közül éppen melyikkel is kell beszélgetnie).
Szóval a 2-es is engedelmeskedik, átengedi, majd visszazár, így robotunk máris a következő a „C” helyiségben gályázik.
Majd utoljára a 3-as torony is ugyan ezt teszi.
Amikor a Roomba a „D” helyiséggel is végzett, fordított sorrendben, ahogy jött, szépen visszanavigáltatja magát az „A” helységbe, megkeresi az otthonát (a dokkoló állomást), és a feltöltődése után türelmetlenül várja a következő kalandját.
Nekünk, csak annyi a dolgunk, hogy portartályát, még a következő indulása előtt kiürítsük, hogy tisztán végezhesse munkáját.
Hát ilyen egyszerű.
Ez az általános elv, ahogyan e funkció működik. Azonban minden lakás más elosztású, egyedi kialakítású. Érdemes vásárlás előtt elbeszélgetni a kereskedővel, hogy az adott környezetre hogyan is optimalizálható ez a funkció, ha úgy döntöttünk ez kell nekünk.
A Házirobotok.hu csapata
Blog
Karbantartás, Videók, & Leírások
blog
Megújult az iRobot Home applikáció
Megújult az iRobot Home applikációAz iRobot Home applikáció módosult 2020 augusztus 25-én. A design teljes átalakuláson ment végbe. Hogy ez a változás milyen eredményeket ért el azt a következő cikkünkben részletezzük.Alapvetően az új design hasonlít a widget kinézethez. A főoldalon látjuk a...
iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?
iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?Az iRobot Home applikáció segítségével nagyon sok funkciót, beállítást tudunk eszközölni annak megfelelően hogy milyen modellt használunk a lakásunkban. Vannak olyan funkciók melyek már meghaladják az applikáció tudását. Ha csörög a telefonunk és a...
Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon?
Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon? Buli van :-)Elmentünk otthonról és a robotporszívónk önállósította magát - immár nem először. Vajon mit csinál, amikor nem vagyunk a lakásban? Házibulit tart vagy romantikus filmet néz a kenyérpirítóval? Erre a kérdésre keressük a választ egy...
iRobot Home applikáció beállítása-beüzemelése
Wi-Fi beállítási leírás, avagy hogyan kell beüzemelni az iRobot Home applikációt?Egy két modell kivételével, már a legtöbb iRobot robot , okos telefonunk segítségével már a Wi-fi hálózatunkhoz csatlakoztatható. Ennek két előnye is van. Az egyik, hogy a sikeres csatlakozás után – a „Felhőn”...
Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját!
Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját! Eltünt Robi!Ma reggeli után arra lettem figyelmes, hogy az iRobot Roomba robotporszívóm eltünt. Biztos nyitva hagytam a lakásom ajtaját és ekkor szökött ki, de vajon hova tünhetett? Elindultam a városba megkeresni Robit. Voltam a parkban, a sétáló utcán,...
iRobot Home applikáció-Wi-Fi térkép
iRobot Home applikáció-Wi-Fi térképKorábban kaptunk belső információt hogy az iRobot Home applikációban megtalálható lesz a lakásunk Wi-Fi- térképe.Ez mire jó? Van értelme?Természetesen a napi használatban nincs, de gondoljunk bele, milyen eszközzel lehet kideríteni ha be akarjuk bizonyítani hogy...
Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó
Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó!Lassan egy fél éve hogy az iRobot bejelentette hogy megjelenik az iRobot Roomba új robotporszívója. A készüléket olyan tulajdonságokkal ruházták fel mint a sarokkefe, a széles tisztítóhenger, vagy a készülék tetején kivehető szennyeződés gyűjtő...
iRobot Home alkalmazás – beállítások, újdonságok
iRobot Home alkalmazás - beállítások, újdonságokAz iRobot Home applikáció segítségével a mobiltelefon ikonnal ellátott "Okos robotporszívó"készülékek vezérlését, beállítását, programozását, felügyeletét és programozását végezhetjük el. Mely modellekkel vezérelhető az iRobot Home alkalmazás? iRobot...
Itt van szívóerő és csak úgy röpködnek az alkatrészek
Itt van szívóerő és csak úgy röpködnek az alkatrészek 🙂 A videóban látható férfit “iRobi”-ként ismerik, évek óta rendez okosporszívó-viadalokat, neki köszönhetően most betekintést nyerünk zuglói szervizükbe, ahol többek között a mérkőzéseket megelőző edzéseket tartják. De vajon mit szól...
Megújult az iRobot Home applikáció
Megújult az iRobot Home applikációAz iRobot Home applikáció módosult 2020 augusztus 25-én. A design teljes átalakuláson ment végbe. Hogy ez a változás milyen eredményeket ért el azt a következő cikkünkben részletezzük.Alapvetően az új design hasonlít a widget...
iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?
iRobot és az ifttt, avagy mit tud még a robotunk?Az iRobot Home applikáció segítségével nagyon sok funkciót, beállítást tudunk eszközölni annak megfelelően hogy milyen modellt használunk a lakásunkban. Vannak olyan funkciók melyek már meghaladják az applikáció...
Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon?
Házibuli a lakásunkban, ha nem is vagyunk otthon? Buli van :-)Elmentünk otthonról és a robotporszívónk önállósította magát - immár nem először. Vajon mit csinál, amikor nem vagyunk a lakásban? Házibulit tart vagy romantikus filmet néz a kenyérpirítóval? Erre a...
iRobot Home applikáció beállítása-beüzemelése
Wi-Fi beállítási leírás, avagy hogyan kell beüzemelni az iRobot Home applikációt?Egy két modell kivételével, már a legtöbb iRobot robot , okos telefonunk segítségével már a Wi-fi hálózatunkhoz csatlakoztatható. Ennek két előnye is van. Az egyik, hogy a sikeres...
Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját!
Ismerjék meg életem legborzalmasabb napját! Eltünt Robi!Ma reggeli után arra lettem figyelmes, hogy az iRobot Roomba robotporszívóm eltünt. Biztos nyitva hagytam a lakásom ajtaját és ekkor szökött ki, de vajon hova tünhetett? Elindultam a városba megkeresni Robit....
iRobot Home applikáció-Wi-Fi térkép
iRobot Home applikáció-Wi-Fi térképKorábban kaptunk belső információt hogy az iRobot Home applikációban megtalálható lesz a lakásunk Wi-Fi- térképe.Ez mire jó? Van értelme?Természetesen a napi használatban nincs, de gondoljunk bele, milyen eszközzel lehet kideríteni...
Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó
Megjelent az iRobot Roomba s9+ robotporszívó!Lassan egy fél éve hogy az iRobot bejelentette hogy megjelenik az iRobot Roomba új robotporszívója. A készüléket olyan tulajdonságokkal ruházták fel mint a sarokkefe, a széles tisztítóhenger, vagy a készülék tetején...
iRobot Home alkalmazás – beállítások, újdonságok
iRobot Home alkalmazás - beállítások, újdonságokAz iRobot Home applikáció segítségével a mobiltelefon ikonnal ellátott "Okos robotporszívó"készülékek vezérlését, beállítását, programozását, felügyeletét és programozását végezhetjük el. Mely modellekkel vezérelhető az...
Itt van szívóerő és csak úgy röpködnek az alkatrészek
Itt van szívóerő és csak úgy röpködnek az alkatrészek 🙂 A videóban látható férfit “iRobi”-ként ismerik, évek óta rendez okosporszívó-viadalokat, neki köszönhetően most betekintést nyerünk zuglói szervizükbe, ahol többek között a mérkőzéseket megelőző edzéseket...
Medencetisztítás másképp!
Medencetisztítás másképp!Volt már olyan hogy a kültéri medencéjében órákig próbálta a szennyeződést, homokmaradványt kitisztítani? A Dolphin E10 medencerobottal és egy hozzá vásárolt 20 mikronos szűrővel az egyik vásárlónknak sikerült. Telefonon kaptam a felkeresést,...
Webshop
Webshopunkban minden kiegészítő, szerviz alkatrész és készülék megrendelhető.
Elérhetőségünk
Telefon
+36306868786